phantom shopping ...sales activation

Rólunk

Isten hozott a Phantom Shopping® világában! Korábban egy próbavásárlásra szakosodott cég voltunk. Túlnőttünk ezen. Először piackutató nyelven beszéltünk. Aztán elkezdtünk a fontos dolgokról beszélni. Ma a fontos dolgokat tesszük, éljük és lélegezzük. Értékesítést és ügyfél élményt aktiválunk. Ebben vagyunk a legjobbak.

1. Alapelvek

 

Mi az Ön haszna?
Javulást érünk el. Mindenhol.

 

Mindig van min javítani!
Napjainkban sok cég esik el maximális bevétel-potenciáljától pusztán azért, mert nem aknázza ki a fogyasztói interakcióban rejlő lehetőséget. Többletértékesítéssel és ismételt eladással lényegesen növelhető az árbevétel, javaslatok által vezérelt, visszatérő fogyasztók révén.

 

Kinek tudunk segíteni?
Olyan embereknek segítünk, akik látják az összefüggést árbevétel és fogyasztói élmény között. Embereknek, akik a bevétel növelésére irányuló döntéseket hoznak.

 

Mi célközönségünk problémája?
Azokra az emberekre koncentrálunk, akik szenvednek az alacsony szinten stagnáló fogyasztói élménytől, mely időhiány, elégtelen intézkedés vagy frontvonalbeli ellenállás miatt nem javul.

 

Hogyan tudunk segíteni?
Értékesítést és élményt aktiváló szolgáltatásokkal, valamint 5 perc alatt értelmezhető webtracking riportolással segítünk, ezáltal sok időt hagyva a belső reakcióra. Emellett motiváló környezetet teremtünk a frontvonalban dolgozók számára, elérhetővé tesszük a jó teljesítményt. Így megértik: értük, nem ellenük dolgozunk.
 

 

2. A Phantom Shoppingról


A Phantom Shopping alapkoncepciója egy az Egyesült Államokban vezető Mystery Shopping cég meghonosítása volt. Az amerikai anyacég által alkalmazott legkorszerűbb know-how alapján olyan vállalat létrehozása volt a cél, amely a szakma fejlesztéseit és eredményeit nemzetközi kitekintésben ismeri és járul hozzá annak fejlesztéséhez.


A koncepció másik lényeges pillére: a Phantom Shopping nem csupán arra törekszik, hogy felmérje azokat a problémákat, amelyek partnereinek fejlődését hátráltatják. Amikor cégünk együttműködéseit kialakítja, azt tartja szem előtt: hogyan lehet javulást elérni.


A 25 éves tapasztalattal rendelkező anyacégnél folytatott gyakorlati és elméleti felkészülés után 2004-ben alakult meg a Phantom Shopping Már ebben az évben – sikeres tendert követően – az egyik vezető mobilszolgáltató partnere lett a próbavásárlási felmérések lebonyolításában.


Az első aktív év után – miután bizonyította felkészültségét és rátermettségét – a Phantom Shopping, Európából elsőként, felvételt nyert az International Association of Service Evaluators (IASE) szervezetébe. A nemzetközi próbavásárló szervezet célja a szakma színvonalának emelése, ezért szigorú etikai és professzionális elvárásokat támaszt tagjai felé. Az IASE meghívásos alapon, gondos auditálást követően fogad be új tagokat.


Mindezek mellett a Phantom Shopping az egyetlen olyan Európai cég, melyet minőségi okokból mind az IASE, mind az MSPA (Mystery Shopping Providers Association) az aktív tagjai közé fogadott. A két tagság révén cégünknek lehetősége van nemzetközi tapasztalatokra építve egyedülálló kompetenciát és színvonalat képviselni.
 

Először piackutató nyelven beszéltünk…

 

2006 – A bővülés éve
Az egyre bővülő ügyfélkör hatására a Phantom Shopping nemzetközi terjeszkedésbe kezdett és 2006-ban megalapította első külföldi leányvállalatát, a Phantom Shopping Romániát. Ez a mérföldkő jelentős tapasztalati hátteret biztosít nemzetközi felmérések során.

 

2007 – A felismerés éve
Letisztult, hogy a javulás elérése munkánk esszenciája. 2007-es év elsősorban a technológiai és módszertani fejlődés éve volt. Elkezdődött a Phantom Shopping dinamikus online riportoló rendszerének, a Mystey Motive-nak a fejlesztése, amely a maga nemében Európa legfejlettebb webes felületének számít. Továbbá 2007-ben a Phantom Shopping rendezte meg Magyarországon az IASE konferenciáját.

 

Aztán elkezdtünk a fontos dolgokról beszélni…

 

2008–2009 - A nemzetköziség és a technológia évei

Cégünk 2008-ban indította el első nemzetközi projektjeit. Románián kívül immár 14 külföldi országban végzünk felméréseket és a kör folyamatosan bővül. Saját fejlesztésű web riport rendszerünk, a Mystery Motive 2009-ben napvilágot látott, ami akkor Európa legfejlettebb szolgáltatójává tette a Phantom Shoppingot.

2010 – Kína éve

A Phantom Shopping China 2010-ben került bejegyzésre. Kína ámulatbaejtő élmény. Igen, megtanultunk Kínaiul, és igen, hihetetlenül nehéz. Kínai projektjeink folyamatosan futnak.

2011 – A fontos dolgok éve

2011 óta a Phantom Shopping minden döntését az befolyásolja, hogy miként tudunk fejlődést elérni Megbízóinknál. Ez túlmutat a próbavásárláson, ezért elindítottuk tréning cégünket, az Activate-et és további egyedi aktiválást segítő szolgáltatásainkat.


Ma a fontos dolgokat tesszük, éljük és lélegezzük…

 

2012-től a Phantom Shopping üzenete letisztult és egyszerű:…Értékesítés Aktiválás. Több, mint 50 Megbízót aktiválunk 15 országban. A céljaink elérése érdekében az alábbiakat tettük:

  • Beüzemeltük a web rendszerünk 3. nemzedékét: a MyMo Webtrack-et.
  • Nemzetözilgeg egyedülálló eszközöket építettünk bele, melyek segítenek a fejlődésben.
  • Piacre dobtuk ePanel és Flipping Point kutatásainkat.
  • Olyan módon fejlesztünk tréningeket, ahogyan senki más.
  • Koncentrálunk a gyorsan bővülő ügyfélkörre és annak HR követelményeire.
  • Valóban, a HR a legfajsúlyosabb fókuszunk újabban.

Jövővíziónk: Alázattal viseltetünk és tovább fejlődünk mindenben, amit csinálunk